Továbbra is kényszerintézkedés hatálya alatt állnak a tiszaburai gyanúsítottak
A férfi letartóztatásának határidejét meghosszabbította a bíróság, míg a nőt bűnügyi felügyelet alá helyezték.
A férfi letartóztatásának határidejét meghosszabbította a bíróság, míg a nőt bűnügyi felügyelet alá helyezték.
A gyanú szerint egy férfi közel két és fél millió forintot zsákmányolt három családi házas betörésből - a fővárosi rendőrök elfogták.
Egy 1999-ben elkövetett emberölés másik gyanúsítottját hozták Magyarországra német és osztrák rendőrök.
A miskolci rendőrök eljárás alá vonták az elkövetőt, lefoglalták az eltulajdonított értékeket és elfogták azt a férfit is, aki megvásárolta a lopott tárgyakat
Az alsószentmártoni férfinek többrendbeli lopás miatt kell felelnie. Az egyik ház hűtőjéből még a születésnapi tortát is ellopta, ráadásul elfogásakor is lopott sütemény volt nála.
A helyes maszkhasználatra hívta fel egy nő és két gyermeke figyelmét a biztonsági őr, ezért bántalmazták. Az asszonynak kiskorú veszélyeztetetése és könnyű testi sértés, két gyermekének pedig csoportosan elkövetett garázdaság miatt kell felelnie.
A szabolcsi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
Győri telefonfülkéből, névtelenül tett fenyegető bejelentéseket a rendőrségre a 29 éves helyi férfi.
Őrizetbe vették a gyöngyösi nyomozók azt a férfit, akit rablással, kifosztással és több lopással gyanúsítanak.
A 15 éves fiú a nyomozók által beszerzett információk szerint legalább tizenhét bűncselekményt követett el alig öt hónap alatt.
A 30 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Nyugat-Magyarország számos településén követtek el hasonló bűncselekményeket.
Őrizetben egy faddi férfi, aki betört a településen egy boltba, korábban pedig egy helyi férfitól erőszakkal akart gyógyszert szerezni.
Egyik nőt sem zavarta, hogy nappal rabolják ki áldozatukat, akinek a pénzét elköltötték. Őrizetben gondolkodhatnak tettükről.
A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Miskolci Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat nyomozást egy 23 éves, helyi férfival és élettársával szemben.
Ne telepíts idegenek kérésére semmilyen programot a mobileszközödre!
Egy jánoshidai férfi otthonában a rendőrök nevelt cannabistöveket és növényi törmeléket találtak. Gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
Végzetes lépésre szánta el magát egy férfi Csurgón, szolgálati kutyával bukkantak a nyomára.
A 44-es kilométerszelvényében több jármű ütközött, egy sávon halad a forgalom.