Dupla bukta
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Tatab%C3%A1nya%20lead_62.jpg?itok=ujFIt9Va)
Sofőr és utasa is kábítószert fogyasztott. A tatai rendőrök intézkedtek velük szemben.
Sofőr és utasa is kábítószert fogyasztott. A tatai rendőrök intézkedtek velük szemben.
A fővárosi rendőrök azonosították a sofőrt, aki záróvonalon áthajtva, a szembejövő sávban kerülte ki a pirosnál várakozó kocsisort. Az életveszélyes manővert egy másik jármű fedélzeti kamerája rögzítette.
A 45 éves férfi egy komáromi áruházból lopott műszaki cikket. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
A nagyfügedi férfi két bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.
Veszekedő szülők, verés, késszúrás miatt hívta a segélyvonalat egy 12 éves kislány tavaly szeptemberben. Az édesanyja ellen emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt folytatott nyomozást most fejezték be a Pest megyei vizsgálók.
A bátonyterenyei rendőrök elfogták a férfit, aki szexuális szolgáltatást ajánlott fel a sértettnek, majd a nő útiköltségére követelt pénzt tőle.
Ezzel a mondattal csaltak ki pénzt emberektől a feltételezett elkövetők, akiket az újbudai rendőrök elfogtak.
Minden információ megvolt, a tartózkodási helyét megállapították és nemzetközi felkérésre Bécsben fogták el az európai elfogatóparancs alapján körözött soproni férfit.
A lopott szerszámokat lefoglalták a nyomozók.
Két büfébe és két italozóba tört be egy férfi Békéscsabán. A rendőrök elfogták, majd az ellene indított büntetőeljárás iratait továbbították az ügyészségre.
A 30 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Nyugat-Magyarország számos településén követtek el hasonló bűncselekményeket.
Őrizetben egy faddi férfi, aki betört a településen egy boltba, korábban pedig egy helyi férfitól erőszakkal akart gyógyszert szerezni.
Egyik nőt sem zavarta, hogy nappal rabolják ki áldozatukat, akinek a pénzét elköltötték. Őrizetben gondolkodhatnak tettükről.
A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Miskolci Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat nyomozást egy 23 éves, helyi férfival és élettársával szemben.
Ne telepíts idegenek kérésére semmilyen programot a mobileszközödre!
Egy jánoshidai férfi otthonában a rendőrök nevelt cannabistöveket és növényi törmeléket találtak. Gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
Végzetes lépésre szánta el magát egy férfi Csurgón, szolgálati kutyával bukkantak a nyomára.
A 44-es kilométerszelvényében több jármű ütközött, egy sávon halad a forgalom.