Lezárt akta: gyújtogatás-sorozat
Befejezték a monori rendőrök a 2018-ban vecsési tárolókon és garázsokon végig söprő, hét helyszínen elkövetett tüzes ügyet, amelynek gyanúsítottja nem szolgált tettére magyarázattal.
Befejezték a monori rendőrök a 2018-ban vecsési tárolókon és garázsokon végig söprő, hét helyszínen elkövetett tüzes ügyet, amelynek gyanúsítottja nem szolgált tettére magyarázattal.
A BRFK ismét egy több mint tíz éve történt súlyos bűncselekmény nyomozását zárta le.
Rátámadt egy házaspárra, elvitte a kocsijukat, majd megvert egy sofőrt, és az ő teherautóját is elvitte egy almáskamarási férfi Békés megyében. Mindkét járművet összetörte, majd egy harmadikkal menekült, de a rendőrök elfogták.
A településen történt bűncselekmények vizsgálatát egy nyomozócsoport folytatja tovább.
A nyomozók fogyasztókat és egy 38 éves terjesztőt hallgattak ki gyanúsítottként, valamint kábítószergyanús anyagokat és egy lőfegyvert is lefoglaltak. A büntetőeljárás során egy főt őrizetbe vettek, egy főt bíróság elé állítottak.
Mátészalkán, egy telephelyen kíséreltek meg betörést végrehajtani a nyírgyulaji és kislétai férfiak, amikor a rendőrök tetten érték őket.
A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a fiút, aki erőszakkal elvette áldozata táskáját.
A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 22 éves férfit.
Fotocellás ajtó szárnyai közé szorult a drogériából menekülő férfi. A budapesti nyomozók most fejezték be a nyomozást.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást azzal a két fiatallal szemben, akik kannabisz növényeket neveltek a lakásukban.
A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Miskolci Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat nyomozást egy 23 éves, helyi férfival és élettársával szemben.
Ne telepíts idegenek kérésére semmilyen programot a mobileszközödre!
Egy jánoshidai férfi otthonában a rendőrök nevelt cannabistöveket és növényi törmeléket találtak. Gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
Végzetes lépésre szánta el magát egy férfi Csurgón, szolgálati kutyával bukkantak a nyomára.
A 44-es kilométerszelvényében több jármű ütközött, egy sávon halad a forgalom.
Őrizetbe vettek egy 23 éves férfit, aki a gyanú szerint több lopást is elkövetett a közelmúltban.
Egy körözött autót és több mint 60 telefont foglaltak le a magyar rendőrök Nagylak közúti határátkelőhelyen.
A gárdonyi rendőrök katamaránosokon segítettek.
Egy férfi online ismeretség után utalt pénzt kórházi költségekre és váltságdíjakra, de végül rájött, hogy csalás áldozata lett, ami közel 6 millió forintjába került.