Megvan!
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/%C3%89rd%20rabl%C3%A1s%202.png?itok=4Gi3OZJN)
Az érdi nyomozók a napokban történt, rablás miatt már letartóztatásban lévő 18 éves férfi társát is elfogták.
Az érdi nyomozók a napokban történt, rablás miatt már letartóztatásban lévő 18 éves férfi társát is elfogták.
A rendőrség honlapján közzétett felhívás vezetett eredményre.
A rendőrség befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amit négy miskolci, és egy radostyáni kábítószerkereskedővel, illetve egy drog-fogyasztóval szemben folytatott.
A budapesti rendőrök gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indítottak nyomozást.
Mintegy hat órán keresztül próbálta egy kisbolt bejárati ajtaját, illetve kilincsét feszegetni, az a hernádvécsei fiú, akit a rendőrök azonosítottak, majd elfogtak.
A rendőrök befejezték a vizsgálatot a Mosonmagyaróváron garázdálkodó férfi ügyében.
A pásztói nyomozók lezárták az erdőkürti férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálati szakaszát.
A gyanúsított hét autót tört fel Gyöngyösön.
Gyanúsítottként hallgatták ki a bicskei rendőrök azt a 41 éves etyeki férfit, aki végzett három kölyökkutyával.
A jászsági rendőrök gyanúsítottként kihallgattak egy 20 éves férfit, aki eltulajdonította egy jászkiséri család karácsonyfáját. A nyomozók a fát megtalálták és visszaadták a sértettnek.
Egy körözött autót és több mint 60 telefont foglaltak le a magyar rendőrök Nagylak közúti határátkelőhelyen.
A gárdonyi rendőrök katamaránosokon segítettek.
Egy férfi online ismeretség után utalt pénzt kórházi költségekre és váltságdíjakra, de végül rájött, hogy csalás áldozata lett, ami közel 6 millió forintjába került.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy taktaharkányi nő megtalálásához.
No, nem mással, mint a rendőrség iránti elkötelezettségünkkel.
Oroszlányból tűnt el a 16 éves lány.
A dunaföldvári rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi felkutatásában.
Közlekedésrendészeti összefoglaló a vármegye útjairól.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Nagylelkű pénzügyi segítség ígértével szerezték meg az áldozat pénzét.