Rendőrkézen a kabátrabló
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/kab%C3%A1t_2.jpg?itok=Iw18Qggs)
Az ózdi rendőrök őrizetbe vették azt a fiatal férfit, aki erőszakkal vitte el egy ismerősétől a kabátját.
Az ózdi rendőrök őrizetbe vették azt a fiatal férfit, aki erőszakkal vitte el egy ismerősétől a kabátját.
Az érdi nyomozók négy nap alatt azonosították és Bács-Kiskun megyéig autózva elfogták azt a 31 éves férfit, aki egy pihenőben álló kamionból lopott – a gyanú szerint.
A gyöngyösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Fővárosi lakásában fogták el a rendőrök azt a 70 éves férfit, aki egy vecsési ház udvara felé lőtt. Utóbb kiderült, gáz és riasztófegyverrel.
Több mint 300 ezer forint és okmányok voltak abban a pénztárcában, ami kiesett egy férfi zsebéből Jánoshalmán, azonban a megtalálók ez esetben nem voltak elég becsületesek: az iratokat visszaadták, a pénzt pedig elköltötték. A rendőrök lopás bűntette miatt folytattak eljárást.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát azzal a két román állampolgárral szemben, akik 10 határsértőt akartak Nyugat-Európába szállítani.
Az egyik gyanúsított sütőpornak hazudta a kábítószert, társa a vécén próbálta lehúzni a marihuánát. Az óbudai nyomozók kábítószer-kereskedelem miatt folytatnak eljárást.
A mellékhelyiségében bújt el egy kunágotai sörözőben egy férfi azért, hogy záróra után az egyik ablakon át beengedhesse testvéreit és italt, illetve pénzt lophassanak. A rendőrök hamar elfogták őket.
A szentendrei nyomozók feltupírozták a gyanúsítások számát azzal a 32 éves pomázi férfivel szemben, aki gépkocsi feltörésekre adta a fejét.
A férfi még hamis személyi igazolványt is készíttetett, de a budapesti rendőröket így sem sikerült átejtenie.
Közlekedésrendészeti összefoglaló a vármegye útjairól.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Nagylelkű pénzügyi segítség ígértével szerezték meg az áldozat pénzét.
Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.
Közel 2800 embert ellenőriztek a budapesti rendőrök a társszervekkel együttműködve.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök Felsőzsolca illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést 2024 augusztusában.
A Tisza tó térségében is folyamatos a rendőri jelenlét.
A rendőrök megtalálták az 55 éves férfinél a lopott pénz egy részét.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.