Rendőrségről ki, rendőrségre be
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/lead_2397.jpg?itok=Af7IHIOq)
Több bűncselekmény van a rovásán annak a tatabányai férfinak, akit egy napon belül kétszer hallgattak ki gyanúsítottként a tatabányai nyomozók.
Több bűncselekmény van a rovásán annak a tatabányai férfinak, akit egy napon belül kétszer hallgattak ki gyanúsítottként a tatabányai nyomozók.
A felújítás alatt álló házból vitték el a zsákmányt, amit a kalocsai rendőrök lefoglaltak és visszaadtak a sértettnek.
Egy tatabányai kábítószer-terjesztőt és a tőle vásárló nyolc fogyasztót is előállították a rendőrök. A nyomozók eladás közben érték tetten a dílert.
Hívogatta, fenyegette volt élettársát egy iharosberényi férfi.
A nyomozók rövid időn belül elfogták az 51 éves férfit.
Egy gyermek vesztette életét Csepregen.
A rendőrök felderítették a 2020 nyarán történt bári tűzesetben elhunyt férfi halálának körülményeit.
A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai kiderítették, hogy ki törhetett fel az egyik szabadszállási lakótelepen több pincét.
A fővárosi rendőrök őrizetbe vettek két fiatalt, akik a gyanú szerint egy nőt prostitúcióra bírtak rá, majd az ebből szerzett pénzt elvették tőle.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított az eset körülményeinek tisztázására.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Nagylelkű pénzügyi segítség ígértével szerezték meg az áldozat pénzét.
Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.
Közel 2800 embert ellenőriztek a budapesti rendőrök a társszervekkel együttműködve.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök Felsőzsolca illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést 2024 augusztusában.
A Tisza tó térségében is folyamatos a rendőri jelenlét.
A rendőrök megtalálták az 55 éves férfinél a lopott pénz egy részét.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.
A rendőrök egy pécsi buszmegállóban fogták el az elkövetőt.