Holtan találtak rá porcsalmai otthonában
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/001_57_55.jpg?itok=NgWXly-Y)
A rendőrség emberölés gyanúja miatt nyomoz.
A rendőrség emberölés gyanúja miatt nyomoz.
A taszári rendőrök az ellopott láncfűrészt felkutatták és visszaadták jogos tulajdonosának.
A balatonföldvári rendőrök lopás miatt indítottak eljárást két balatonszárszói férfi ellen, akiktől a házkutatások során mintegy 400 kilogramm agancsot foglaltak le.
A megalapozott gyanú szerint, a tiszapüspöki lakos falubelijét károsította meg. A rendőrök megtalálták az elrejtett sarokcsiszolót.
Egy tatabányai házba ment be egy 35 éves férfi. Lopni akart, de a sértett tetten érte, a rendőrök pedig elfogták.
Futárnak használta két ismerősét egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható békéscsabai nő. Rendszeresen Budapestre küldte őket amfetaminért, majd az anyagot Békéscsabán árulta. A terjesztésben alkalmanként a szállítók is részt vettek. A rendőrök elfogták őket.
A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet három decsi lakossal szemben folytattak rongálás vétség és egyéb bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A dombóvári rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 15 éves fiút, aki az egyik helyi áruházból lopott parfümöket.
Nem sokáig örülhetett zsákmányának az a férfi, aki betört egy tatabányai sörözőbe. A biztonsági őr ugyanis tetten érte, a rendőrök pedig őrizetbe vették.
A gyanú szerint egy 69 éves férfitől vette el a nyugdíját. A debreceni rendőrök pár nap alatt azonosították és elfogták.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Nagylelkű pénzügyi segítség ígértével szerezték meg az áldozat pénzét.
Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.
Közel 2800 embert ellenőriztek a budapesti rendőrök a társszervekkel együttműködve.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök Felsőzsolca illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést 2024 augusztusában.
A Tisza tó térségében is folyamatos a rendőri jelenlét.
A rendőrök megtalálták az 55 éves férfinél a lopott pénz egy részét.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.
A rendőrök egy pécsi buszmegállóban fogták el az elkövetőt.