Bűnügyek

Rövidre zárták

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pilisi rendőrök pár óra alatt elkapták a lopással és rongálással gyanúsítható férfit.

Lezárt akta: életveszélyes ütés

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy meggondolatlan verekedés is vezethet komoly sérüléshez. A Bács-Kiskun megyei nyomozók befejezték a nyomozást egy Kiskunhalason történt ügyben, amely kis híján emberéletet követelt.

Lezárt akta: „Csend, mert meghalsz!”

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői rendőrök befejezték annak a 24 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint megtámadott és megerőszakolt egy fiatal nőt Kistarcsán.

Autót akart venni, játékkonzolt lopott

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balassagyarmati rendőrök elfogták és előállították azt a 43 éves férfit, aki a gyanú szerint vásárlás helyett meglopta ismerősét.

Csomagját letétbe helyeztük

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az újpesti rendőrök befejezték a nyomozást azzal a két férfival szemben, akik a gyanú szerint 2021. január és június között több fővárosi csomagátvevő-automatát törtek fel, és azokból több mint ötmillió forint értékben tulajdonítottak el műszaki cikkeket.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.