Bűnügyek

Bilincsben

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dabasi rendőrök elfogták azt a 27 éves férfit, aki a gyanú szerint mindent lopott, ami megtetszett: gépkocsit, kerékpárokat, gépi eszközöket.

Fejszével fenyegetőzött

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kapuvári rendőrök egy 23 éves helyi férfit fogtak el, aki a postai kézbesítőt félemlítette meg.

Őrizetben a gépkocsifeltörő-páros

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint nemcsak autókból loptak; panziószobájukból egy tévét vittek magukkal.

Segítünk és elfogunk

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az Ukrajnából érkező menekültek biztosításában részt vevő budapesti rendőrök fogtak el egy fiatalt, aki egy kávézóból próbált táskát lopni a Nyugati pályaudvarnál.

Lezárt akta: meghiúsult fuvar

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát azzal a két román állampolgárral szemben, akik 23 határsértőt akartak Nyugat-Európába szállítani.

Jó mulatság volt?

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyorsan rendőrkézre kerültek az autót elkötő és a házat rongáló fiatalok.

Lezárt akta: Lopott kerékpárral indultak rabolni

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet két fiatallal szemben folytattak rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Három órán belül rendőrkézen

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy időshöz tört be, akit a földre lökött. Mivel nem tudott semmit sem elvinni, így az este folyamán még unokatestvérétől is lopott.

Szolgálaton kívüli rendőr fogta el a verekedőt

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy győri élelmiszerbolt parkolójában szerelemféltésből kialakult vita miatt esett neki társának egy 28 éves férfi.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.