Bűnügyek

Lezárt akta: betörésért kell felelnie

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csongrádi rendőrök befejezték a nyomozást egy 25 éves férfival szemben, aki betört egy helyi sörözőbe, majd onnan készpénzt és különböző alkoholos italokat lopott el.

Lezárt akta: vitt amit tudott

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászsági rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amiben a megalapozott gyanú szerint egy fiatalkorú egy éjszaka két gépkocsit is feltört, és a bennük tálált értékeket eltulajdonította.

Durva tréfa

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 61 éves férfi meg akarta köszönteni az ismerősét a születésnapján. Azért használt nyomkövető eszközt, hogy tudja, hol tartózkodik. Az esztergomi rendőrök a férfit gyanúsítottként kihallgatták.

Lezárt akta: Festék a falon

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A monori rendőrök befejezték annak a két tinédzsernek az ügyét, akik a gyanú szerint felmásztak egy maglódi iskola homlokzatára és kidekorálták azt.

Rossz példa

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Eljárás indult egy autós oktató ellen, aki a kocsiban ittasan ült a tanulóvezető mellett Zuglóban.

Emberölés gyanúja miatt indult eljárás

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök bejelentés alapján mentek be egy bánrévei házba, ahol holtan találtak egy nőt, és egy férfit.

Pénz helyett verés

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 50 éves piliscsabai férfi egy elszámolási vita miatt bántalmazott egy dombóvári férfir. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.

Nem nyert

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök elfogtak egy férfit, aki egy domaszéki lottózóba, valamint egy másik férfit is, aki egy imaházba és egy plébániára tört be Szegeden.

Kábítószer-kereskedelem – hat gyanúsított

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A füzesabonyi nyomozók a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival együttműködve, több helyszínen egyszerre ütöttek rajta.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.