Bűnügyek

Nem sokáig birtokolta a lopott motort

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szikszói rendőrök egy órán belül elfogták azt a férfit és társát akik egy helyi családi ház melléképületéből lopták el a házigazda motorkerékpárját és szerszámait.

Őrizetben az álredőnyszerelő

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök elfogtak egy 53 éves férfit, aki redőnyszerelési munkára hivatkozva bejutott egy idős asszonyhoz, majd elvette az összegyűjtött pénzét.

Lebuktatták magukat

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopott motorkerékpárral közlekedett a két 18 éves elkövető, akik előtte már más bűncselekményeket is elkövettek. A dorogi rendőrök elfogták, az esztergomi nyomozók kihallgatták őket.

Pavilonba törtek be

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két tettest az esztergomi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, akik a helyiségben lévő élelmiszereket szétdobálták, az ott lévő pénz egy részét ellopták.

Alvó család mellől vitte el a TV-t

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunmajsai rendőrök pár óra alatt elfogták a kifosztással gyanúsítható helyi férfit. Az ellopott értékeket pedig vissza is adták a sértettnek.

Lezárt akta: szerelemféltésből szúrt

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Azt hiszem, megszurkáltam valakit…” – mondta a bejelentő a segélyhívást fogadónak, majd azzal folytatta, hogy fel kívánja adni magát.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.