Bűnügyek

Lezárt akta: emberkereskedelem, kényszermunka és emberrablás

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki 150 ezer forintért vásárolt meg Dombóváron egy nőt egy másik férfitól azért, hogy majd külföldön prostituáltként dolgoztassa.

Újrázott – a rendőrök is

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Régi haragosát látogatta meg, miután frissen szabadult az az 51 éves férfi, aki korábbi szabadságvesztését is ugyanazon áldozat megtámadásáért kapta. Akkor is elfogták, most is elfogták a ceglédi rendőrök.

Lezárt akta: haragból cselekedett

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ráckevei rendőrök befejezték annak az 57 éves férfinak az ügyét, aki bosszúból összekarcolta volt főbérlőjének kocsiját. A tulajdonosnak közel 500 ezer forintos kárt okozott.

Lezárt akta: Éltek a kínálkozó lehetőségekkel

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tamási rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy hőgyészi és egy kapospulai fiúval szemben folytattak jármű önkényes elvétele bűntett elkövetése miatt.

Ellenállás nélkül

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei felderítők két fogyasztón és két kereskedőn ütöttek rajta. Utóbbiak drogtesztje is pozitív lett, közös kisgyermekük ideiglenesen a nagymamához került.

Kifosztás miatt felelhet

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 33 éves tettes egy ittas férfi figyelmetlenségét kihasználta, majd ellopta a pénztárcáját. Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.