Bűnügyek

Szúrt - elfogták a rendőrök

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított egy veszekedés lezárásaképp, késsel okozott életveszélyes sérülést élettársának.

Rajtaütés kábítószer átadása után

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád megyei felderítők elfogták azt a kábítószerrel kereskedő férfit és vevőjét, akik egy telephelyen bonyolították le az üzletet.

Szóváltásból késelés

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök előállították azt a taktaharkányi fiút, aki a nyílt utcán összeverekedett egy iskolatársával, majd egy késsel megsebesítette.

Egy egri üzletbe törtek be

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyik elkövetőt a helyszínen, míg társát egy kádban megbújva fogták el a rendőrök.

Lezárt akta: idősek pénzére hajtottak

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunakeszi vizsgálók befejezték a büntetőeljárást apa és fia ellen, akik a gyanú szerint öt megyében és a fővárosban vertek át gázkészülékcsere meséjével nyugdíjasokat.

Halőrökre húzott a rapsic

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megpróbálta elgázolni a halőröket a Sajó folyó partján az az engedély nélkül horgászó férfi, akit a rendőrök elfogtak.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.