Bűnügyek

Rendőrkézen a szécsényi betörő

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ruhaneműt, kerékpáros kulcskészletet lopott el az ingatlanból a 36 éves férfi.

Tagadott, de véres volt a keze és a ruhája

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyszínre visszament a rablással gyanúsítható férfi, a rendőröket nem tudta kijátszani, azonnal elfogták.

Elvitte az autót, majd elaludt benne

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök előállították azt a miskolci férfit, aki egy lezáratlan autóba ülve, azt egy ingoványos területre vezette, majd mivel nem tudott továbbmenni elaludt benne.

Új pszichoaktív anyaggal kereskedtek

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A derecskei rendőrök két férfit vettek őrizetbe, akik a megalapozott gyanú szerint rendszeresen árulták a tiltott szert.

Bűnhalmozó

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Ózdi rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Letartóztatásban az internetes csaló

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tamási rendőrök munkájának köszönhetően rács mögé került a több embert megkárosító 33 éves budapesti nő.

Két órán belül rendőrkézen

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balassagyarmati rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül elfogták azt az 55 éves férfit, aki egy ingatlanba tört be.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.