Bűnügyek

Lezárt akta: Eladásra is jutott a fűből

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amit két szekszárdi férfi ellen folytattak kábítószer kereskedelem bűntett, illetve kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Nyíregyházáról jöttek Kecskemétre

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók rövid időn belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható párost.

Kihasználta a nőt

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Lenti Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek egy férfit.

Egy ingatlan, két sértett; rendőrkézen a betörők

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bátonyterenyei rendőrök elfogták azt a 25 éves férfit és testvérét, akik visszajártak egy ingatlanba és onnan több mint 1 millió forint értékben loptak el berendezési és egyéb tárgyakat.

Felkutatták

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hiába menekült el a helyszínről, és próbált bujkálni, a Pest megyei rendőrök megtalálták és elfogták azt a 46 éves dömsödi férfit, aki árokba lökött egy 82 éves nyugdíjast, majd sorsára hagyta. Az áldozat életét már nem tudták megmenteni.

Betörő a kádban

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök ébresztették fel a pesterzsébeti házban elalvó tolvajt.

Pontymentés

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök tetten érték a halőrök segítségével azt a férfit, aki a nyékládházi Gólem tavon - tilalom idején - kifogott egy méretes pontyot. A „sértett” az összefogás eredményeként visszakerült az élőhelyére.

Körözött autót foglaltak le Csanádpalotán

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A spanyol hatóságok körözték azt az autót, amit a magyar rendőrök foglaltak le a Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.