Bűnügyek

Bilincsben, 16 évesen

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői rendőrök elfogtak és 20 rendbeli lopással gyanúsítottak meg egy nagykőrösi kamaszt. Nem volt finnyás, az édességtől a dínós gyerekágyneműn át a hajvágógépig mindent vitt, ami megtetszett neki.

Elcsábult a hotelben

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A belvárosi rendőrök a munkahelyén fogták el azt a karbantartót, aki a gyanú szerint egy hotel széfjét kinyitotta, és az ott talált dollárkötegeket ellopta.

Lezárt akta: Elköltötte a valamikori egyház pénzét

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szentendrei rendőrök befejezték annak az 52 éves nőnek az ügyét, aki a gyanú szerint elsikkasztotta egy egyházi jogállásától megfosztott egyesület vagyonát, majd a 30 millió forinttal sajátjaként rendelkezett.

Lezárt akta: bűnszövetségben csempészték a migránsokat

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának nyomozói befejezték az ügynek a vizsgálatát, azzal a három gyanúsítottal szemben, akik mintegy félszáz határsértőt csempésztek, vagy azokat megkísérelték elszállítani Nyugat-Európába.

Elszámolás

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gépjárműveket tört fel az ország több városában hat Nógrád megyei férfi, a szegedi rendőrök elfogták őket.

Rendőrkézen a jobbágyi férfi

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pásztói rendőrök elfogták azt a jobbágyi lakost, aki egy családi házból vitt el több százezer forint értékben különböző értékeket.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.