Bűnügyek

Autóból raboltak, elfogták őket

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A VII. kerületi rendőrök befejezték a nyomozást három férfival szemben, akik a gyanú szerint tavaly januárban erőszakkal vették el egy nő táskáját.

Lezárt ügy: kirabolta, megverte, lecsukták

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak egy 24 éves tiszakécskei lakos ellen.

Bilincsben az állatkínzó

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogtak egy középkorú férfit, aki lándzsával leszúrta szomszédja kutyáját Hódmezővásárhelyen.

Hideg zuhany

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök lopással gyanúsítanak egy nőt, aki szexuális szolgáltatás ígértével jutott be egy férfi lakásába.

Nem sokáig őrült a zsákmánynak

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Éppen csak elhajtott a lopott elektromos rollerral, amikor a miskolci rendőrök már el is fogták a tolvajt, akit még köröztek is.

Felszámolták a pénzmosó céget

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Milliárdok érkeztek 32 különböző országból egy Magyarországon működő bűnszervezet által használt bankszámlákra. A pénzmosásnak a BRFK nyomozócsoportja vetett véget, a bűnügyi elemzőmunkát az Europol támogatta. A rendőri művelet gyorsmérlege: 44 gyanúsított, 407 zárolt bankszámla, 678 millió forintnyi lefoglalt pénz.

Besurrant a tolvaj

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elkövetőt egy szolgálaton kívüli komáromi rendőr azonosította.

Festményhamisítókra csapott le a KR NNI

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

8 megyében, 21 helyszínen, összesen 120 rendőr tartott kutatást. A lefoglalt hamis festmények között vannak Munkácsy, Gulácsy, Vaszary, Caravaggio, Picasso és Rubens műalkotásait reprodukáló képek is. A becsült összkár félmilliárd forintra tehető. 

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.