Bűnügyek

Négy tettes egy nap alatt

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Azonosították és elfogták a gödöllői rendőrök azt a két fiatalkorúból és két felnőttkorú társból álló csapatot, akik egy éjszaka alatt három helyszínen loptak ötször - a gyanú szerint.

Boka szagot fogott

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőröket a szolgálati kutya vezette el egy öcsödi betörés feltételezett elkövetőjéhez.

Kábítószer-terjesztők, fogyasztók rendőrkézen

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi nyomozók ez idáig 3 főt vettek őrizetbe, további 9 főt hallgattak ki gyanúsítottként. Több százezer forint készpénzt, különböző kábítószereket, és a fogyasztáshoz szükséges eszközöket foglaltak le.

Otthonukban nevelgették a kannabisz töveket

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Rétsági Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytat kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt egy 25 éves tereskei és egy 28 éves nógrádi férfi ellen.

Újabb Top 50-es körözött rendőrkézen

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kerítés bűntett elkövetése miatt elfogatóparanccsal keresett férfit Németországban fogták el.

Elkábította áldozatait, majd elvette a pénzüket

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni nyomozók rablás és kifosztás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak nyomozást az 50 éves nővel szemben.

Lezárták: telefont, iratokat és bankkártyát vitt el

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök lezárták annak a gyanúsítottnak az ügyét, aki egy padon alvó férfit zsebelt ki. Az elkövető jelenleg is letartóztatásban van.

Ál-vízvezetékszerelő rendőrkézen

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök véget vetettek a sorozatnak, melyben egy férfi hét idős asszonytól közel 600 ezer forintot csalt ki.

Bizalom az életes nyomozók iránt

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közvetlenül a Pest megyei életvédelem egyik őrnagyát hívta telefonon és adta fel magát az a 23 éves férfi, akit napok óta kerestek. Nyereségvágyból ölt a gyanú szerint Vácott.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.