Bűnügyek

Lezárt akta: agresszió a mosdóban

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy fiatal ellen, aki többször tört-zúzott egy árpádhalmi sporttelep vizesblokkjában.

Lezárt akta: Ideiglenes profilváltás

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei rablási nyomozók borították azt az új pszichoaktív anyaggal kereskedő csapatot, amelynek tagjai ellen vádemelést javasolnak.

Mindenkinek értékesített, fiatalkorúak is a vevői körben

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni nyomozók fogták el azt a 27 éves helyi lakost, aki több felnőtt és fiatalkorú részére is értékesített kábítószert, valamint új pszichoaktív anyagot.

Egy férfi, két eset

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két hónap alatt két hasonló bűncselekményt követett el az a férfi, akit az oroszlányi rendőrök őrizetbe vettek.

Kattant a bilincs rajtuk

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai elfogták azt a salgótarjáni és kazári lakost, akik a megyeszékhelyen egy hazafelé tartó idős és egy padon alvó férfit is kifosztottak.

Lezárták: a gyanú szerint tucatnyi lopás van a rovásán

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának a munkatársai vádemelést javasolnak a tolvaj ellen. A fiatal férfi jelenleg is letartóztatásban van.

Őrizetben a közveszéllyel fenyegető

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök elfogták azt a férfit, aki kétszer is robbantással fenyegetőzött Csepelen.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.