Bűnügyek

Őrizetben a zsaroló

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság zsarolás bűntett és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást egy 29 éves helyi férfival szemben.

„Ha kell meg is ölöm" – őrizetben a bántalmazó

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Súlyosan bántalmazta élettársát egy 30 éves lajosmizsei férfi, akit a rendőrök őrizetbe vettek és kezdeményezik a letartóztatását.

Vascsővel estek egymásnak

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A keszthelyi rendőrök egy 31 éves esztergályhorváti és egy 51 éves egeraracsai férfit hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben.

Közös lopás, közös felelősség

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két férfi egy kisbéri lakásból lopott pénztárcát. A rendőrök őket másnap gyanúsítottként kihallgatták.

Hirtelen jött a rossz ötlet

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két férfi egy komáromi áruházban vásárolt, amikor vérszemet kaptak a lopáshoz. Gyanúsítottként kihallgatták őket a rendőrök.

Hűtőben és fagyasztóban rejtegetett kábítószer

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a rendőrök azt a férfit, akit a bajai nyomozók a főkapitányság közterületi támogató alosztály speciális egységének segítségével Baján, a háza előtt fogtak el.

Jó ötletnek tűnt, büntetőeljárás lett a vége

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni járőrök elfogták azt a két férfit, akik a megyeszékhelyen betörték egy parkoló gépjármű ablakát azért, hogy abból különböző értékeket lopjanak el.

Halálos bántalmazás

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Belehalt sérüléseibe egy nő Szegeden, akit élettársa bántalmazott. A rendőrök őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.