Bűnügyek

A Bécsben több bordélyházat üzemeltető ilki testvérpár mindegyike hazai rács mögött 

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A KR NNI által februárban eljárás alá vont 43 éves férfi bátyját elfogatóparancs alapján fogták el a nyár végén Ausztriában. Az osztrák rendőrök a napokban adták át őt magyar kollégáiknak. R. Ferencet és R. Pétert emberkereskedelemmel és prostitúció elősegítésével gyanúsítják.

Rendőrkézen a csanyteleki tolvaj

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy helybéli férfi quadot, láncfűrészt, hegesztőgépet, sarokcsiszolót és más szerszámokat lopott Csanyteleken. A rendőrök még aznap elfogták.

Leütötte, majd kifosztotta

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy fegyverneki férfit, aki a gyanú szerint fahusánggal bántalmazta a sértettet, majd elvette értékeit.

Éber körzeti megbízott

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Azonnal elfogta a rablót, aki Sümegen fenyegetett meg három fiatalt.

Betört, majd egy hétig ott is maradt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki betört egy novajidrányi házba, majd egy hétig ott is maradt, s közben szinte eltulajdonított mindent a portáról.

Késsel támadt

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az életveszélyes sérülést okozó 23 éves elkövetőt néhány órán belül elfogták a székesfehérvári rendőrök.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.