Bűnügyek

Pelenkás bajkeverők

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi nyomozók több mint félmillió forint lopott pénzt találták meg egy babakocsiban tartott pelenkába rejtve.

Csak semmi feltűnés!

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A XV. kerületi egyenruhások elfogták azt a férfit, aki megpróbált elbújni a rendőrautó láttán – kiderült, hogy több ügyben is körözték.

Drog az urnák között (III.) befejező rész

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tamási rendőrök befejezték annak a triónak az ügyét, akik a budapesti dílertől beszerzett kábítószert urnák közé rejtve szállították.

Kertész leszek…

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi nyomozók az elmúlt napokban egy őcsényi termesztőt hallgattak ki, az általa nevelgetett kannabisz töveket lefoglalták.

Mintegy 13 óra alatt kattant a bilincs

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A soproni rendőrök egy 60 éves férfival szemben intézkedtek, aki alkalmi munkahelyéről, egy sarródi kertészetből vélhetően 475 tő málnatövet tulajdonított el.

Három meg három, egyenlő hat

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt hétvégén két, három fős társaság is lebukott Szekszárdon, mindannyian valamilyen drogot fogyasztottak.

Hirdetési oldalak „réme” rendőrkézen

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunfélegyházi rendőrök 23 csalással gyanúsítanak egy férfit, és még több sértett után kutatnak.

Őrizetben a bárdos támadó

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök életveszélyt okozó testi sértés kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a férfit, aki az Andrássy úton bárddal támadt ismerősére.

Dolgozott a menekülési ösztön

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a helyszínen elfogták azt a miskolci férfit, aki a zárt pénztárnál próbálta kipréselni magát, és még az útját álló pénztárost is fellökte, illetve ő is elesett, és az eltulajdonítani kívánt konyakot is elejtette.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.