Bűnügyek

Lezárt akta: sorozatban lopott a fiatal pár, most felelniük kell

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több mint egy tucat vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítanak egy 22 éves férfit és kedvesét, egy 18 éves lányt. A kecskeméti rendőrök befejezték ügyükben a nyomozást és vádemelést javasolnak.

Lezárták: brifkóból váltották a valutát

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baján végezte bűnös tevékenységét az a négy férfi, akiknek az ügyében a megyei főkapitányság munkatársai vádemelést javasolnak.

Gyermekkorú rabló

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A zuglói rendőrök negyed órán belül elfogták azt a 13 éves fiút, aki a gyanú szerint kirabolt egy fiatalabb gyereket a főváros XIV. kerületében.

Európai rendvédelmi összefogás az emberkereskedelem elleni küzdelemben

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A magyar rendőrség újabb, az Europol szervezésében megvalósuló nemzetközi akcióban vett részt. A fókuszban ezúttal a szexuális célú kizsákmányolás, a bűncselekmény elkövetésére kényszerítés és a koldultatás megelőzése és felszámolása állt.

Elfogták a rendőrök a késelőt

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Magyarbánhegyesen késsel sebesítette meg apját egy férfi, az apa életét vesztette.

A rendőrök derítettek fényt a titokra

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy 2017-ben elkövetett emberölés ügyében.

Emberölés Magyarbánhegyesen

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Késsel sebesítette meg édesapját egy férfi, az apa életét vesztette.

Gyorsan elköltötte a lopott pénzt

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem sokáig viselhette az új ruhákat az a notóriusan szökdöső fiatalkorú lány, aki egy kórteremben csent el a szobatársától 80.000 forintot.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.