Bűnügyek

Vevőnek álcázott nyomozók

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vásárlási szándékot színlelő szigetszentmiklósi rendőrök elfogták azt a 28 éves férfit, aki a gyanú szerint egy parkoló járműből szerszámokat lopott, amiket aztán egy internetes közösségi piactéren eladásra kínált.

Rendőrkézen a sükösdi betörő

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bajai rendőrök 2022. december 14-én Sükösdön igazoltatták, majd előállították azt a férfit, aki az elmúlt időszakban két helyi lakóházba és egy élelmiszerboltba tört be.

Baltával szakította be az ajtót

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vámospércsi rendőrök bűnügyi őrizetbe vették a férfit.

Körözött testvérek

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Több mint három évnyi szabadságvesztés elől bujkált a férfi, akit a fővárosi rendőrök elfogtak. Bátyja, akit szintén köröztek, testvére elfogását követően inkább feladta magát.​

Rendőrkézen a csaló

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sajókazai rendőrök országos koordináció keretén belül tettek pontot egy csalássorozat végére.

A bezárt ajtó a biztonság kulcsa

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyitott ajtót kihasználva ment be a 41 éves férfi egy hatvani házba, majd onnan iratokat és mobiltelefonokat lopott, de a rendőrök néhány órán belül elfogták.

Kifosztás miatt tartóztatták le

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy elektromos kerekesszékkel közlekedő idős férfitől vette el értékeit Faddon.

Rendőrkézen a tolvaj trió

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kétszer lopott egy tatabányai telephelyről egy nő és két férfi.

Lezárt akta: bilincsben a betörő

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy magánházba és egy óvodába is betört egy szentesi férfi. A rendőrök elfogták.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.