Bűnügyek

Megszúrta élettársát

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vita közben egy késsel megszúrta élettársát. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt indított büntetőeljárást a tiszacsegei nő ellen.

Lakat alatt a fülbevaló-tolvaj

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök két nap alatt elfogták azt a férfit, aki egy asszony füléből tépte ki az ékszert.

Nem hagyta magát a biztonsági őr

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti őrnek köszönhetően nem tudta elvinni a zsákmányt a 31 éves gyanúsított, akit rablással gyanúsítanak a rendőrök.

Kisbaba mellett árulta a drogot

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya ferencvárosi lakásán csapott le egy feltételezett drogdílerre.

Azonosított hackerek

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Két fiatalember halászott a KRÉTA fejlesztőcégének informatikai rendszerében, személyes adatokhoz nem jutottak hozzá.

Emberölés gyanúja miatt indult eljárás

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök bejelentés alapján mentek be egy bódvalenkei lakásba, ahol holtan találták a házigazdát.

Lezárták: óvakodjunk az internetes csalóktól!

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak két fiatal ellen. A férfiak csalásokból éltek: jóhiszemű embereket vertek át.

Bordélyházat számoltak fel a rendőrök Keszthelyen

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai nyomozók prostitúció elősegítése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy férfi és egy nő ellen.

„Néhány szék alatt csőbomba lesz”

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint bombák elhelyezésével fenyegetőzött az interneten egy fővárosi rendezvénnyel kapcsolatban. A rendőrök robbanószert nem találtak.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.