Bűnügyek

Kórházat fenyegetett

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök két napon belül elfogták a férfit, aki egy fővárosi kórház felgyújtásával fenyegetőzött.

Hamis jogsi, cserélt rendszám

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az angyalföldi járőrök elfogták és előállították a sofőrt.

Erőszakba torkollt a találkozó

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Golfütőkkel és fejszenyelekkel esett egymásnak két család a csongrádi komp állomáson. A rendőrök csoportos garázdaság és súlyos testi sértés bűntette miatt indítottak eljárást.

Újabb négy embercsempész őrizetben

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád megyei rendőrök a 21-es számú főúton, Tar térségében vonták ellenőrzés alá azt az ukrán állampolgár által vezetett gépjárművet, amelynek utasterében több illegális migráns tartózkodott.

Lezárt ügy: lopás miatt kell felelniük

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a két férfi egy autó katalizátorát akarta ellopni Debrecenben, amikor tetten érték őket. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.