Bűnügyek

Megállítva

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Letartóztatta a bíróság azt a 18 éves kistarcsai férfit, aki az elmúlt egy hónapban vagyon elleni bűncselekmények sorát követte el Gödöllő környéki településeken.

Egy nap, három rablás

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A zuglói rendőrök pár óra alatt elfogták azt a férfit, aki három embert is késsel fenyegetve rabolt ki Budapesten.

Lezárták: furikázni támadt kedve

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több autót is elkötött egy 38 éves férfi tavaly decemberben, hogy kocsikázgasson egyet Kecskeméten. Emellett számtalan alkalommal lopott a város több pontjáról, de a megyeszékhely nyomozói elfogták és most vádemelést javasolnak vele szemben.

Kocsikáztak, elakadtak

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kocsikázni ment, majd elakadt a sárban néhány hódmezővásárhelyi fiatal. Az autót az utcáról vitték el, miután benne volt az indítókulcs.

Elfogták a rendőrök az autófeltörőt

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 44 éves helyi férfit.

Paprikasprayvel lövöldözött

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A terézvárosi rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki csütörtök délelőtt két lövést adott le egy vegyi anyagot kilövő fegyverrel, a Nyugati téren.

Lezárt akta: tízen a raktérben

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kisteleki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát annak a macedón állampolgárnak az ügyében, aki 10 határsértőt akart Nyugat-Európába szállítani.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.