Bűnügyek

Nem nyújtott segítséget

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

3 óra alatt

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nyitott autóra vetett szemet egy 28 éves férfi és 29 éves párja, a beépített lopásgátló miatt azonban kénytelenek voltak beérni az utastérben talált táskával. A rendőrök lopással gyanúsítják őket.

Rablássorozat Tatán

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Komárom-Esztergom vármegyei nyomozók őrizetbe vettek egy férfit.

Szabadnapos rendőr fogta el az erőszakos támadót

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított letepert és megszúrt egy fiatal nőt a nyílt utcán, Hajdúszoboszlón. Szexuális erőszak bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet miatt vették bűnügyi őrizetbe a nyomozók.

Karancs-völgyi bűntettek

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök eljárást folytatnak egy 23 éves férfi ellen, aki lopásokat követett el Karancsalja és Karancslapujtő településeken.

Késelés Győr belvárosában

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított egy 38 éves fiatalemberrel szemben súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt.

Tárolót gyújtott fel a volt élettársánál

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki egy tárolóhelységben tüzet rakott, majd a tűz terjedését követően a helyszínről elfutott.

Zsebtolvaj kezén kattant a bilincs

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az 52 éves férfi épp terepszemlét tartott a vasútállomáson, amikor elfogták a debreceni nyomozók.

Fél napig tartó szabadság

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök elfogták azt a férfit, aki a bűnügyi felügyelet alól megszökött.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam