Bűnügyek

Megtetszett neki a gazdátlan eke

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Traktorral lopta el ismerőse munkagépét Csesztregről az 52 éves gyanúsított.

Gyorsan a nyomukra akadtak

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A celldömölki rendőrök néhány nap alatt elfogták azt a három vasi férfit, akik több, nagyobb értékű villanymotort tulajdonítottak el egy helyi üzemből.

Lezárt akta: elfogták a tolvajt

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szentesi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást egy szegvári nő ügyében, aki több millió forintot lopott el egy férfitől.

Fény derült más titokra is

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni nyomozók egy 22 éves férfi lakásán tartott kutatás során találták meg azokat a tárgyakat, amelyek egy másik bűncselekmény felderítéséhez vezettek.

Lezárt akta: bilincsben az agresszív italtolvaj

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szegvári nő itallopás közben a pénztárgépet is megrongálta egy helyi dohányboltban. A rendőrök lezárták az ügyet.

Emberölés Kistolmácson

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férj megölte feleségét, majd magával is végzett.

Lopott buszból lakóautó

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók gyanúja szerint egy férfi kamionmentővel lopott el egy üzemen kívüli buszt Ferencvárosból.

Nem vártak hiába

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Vagy rám, vagy az asszonyra lett volna jó” - adott magyarázatot a lopott sportcipőkre az egyik gyanúsított. A másik szerint utókarácsonyi ajándéknak szánták családtagjaiknak. A budaörsi nyomozók Ercsiig utaztak a párosért.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az erzsébetvárosi rendőrök őrizetbe vették azt a két nőt és férfi társukat, akik a gyanú szerint a nyílt utcán raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Másik megyéből került elő

Kecskemétről Békésszentandrásig hajtott lopott autóval az a férfi, akinek mostanra közel egy tucat bűncselekmény miatt kell felelnie.