Kiskorú veszélyeztetése a gyanú
Eljárást folytat a rendőrség egy mezőcsáti általános iskolában tanuló diák bántalmazásával összefüggésben.
Eljárást folytat a rendőrség egy mezőcsáti általános iskolában tanuló diák bántalmazásával összefüggésben.
Három vendéglátó egységbe tört be egy szegedi fiatal, majd társával további három elárusító pavilont szemelt ki, értékek után kutatva. A rendőrök elfogták őket.
Több kukát lerúgott és egy autó fényszóróját is betörte egy férfi Szegeden. Garázdaság és rongálás miatt kell felelnie.
Egy tiszaburai lakos kábeltartó faoszlopokat vágott ki, amit a rendőrök felaprítva megtaláltak. A karcagi nyomozók több vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt őrizetbe vették a férfit.
A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták azt a 32 éves férfit, aki a gyanú szerint egy idős nőt és egy férfit fosztott ki.
Nyereségvágyból elkövetett emberölés a gyanú.
A rendőrök őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását annak a 47 éves magyarszéki férfinek, aki a gyanú szerint drogot árult Baranya vármegyében.
A debreceni nyomozók vádemelést javasolnak egy tavaly történt büntetőügyben.
A fővárosi rendőrök elfogtak két fiatalt, akik bronz puskagolyókat loptak el egy budapesti emlékműről.
A pestszentlőrinci nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt elfogtak és őrizetbe vettek egy budapesti férfit.
A helyszínelés befejeződött Duka térségében.
Két jármű ütközött, a balesetben többen megsérültek
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött a 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél.
A 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél rendőrök irányítják a forgalmat.
Baleset történt a 3-as kilométerszelvényben, kerülni Bogyiszló, valamint a Palánki út irányában lehet.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Baleset történt a 109-es kilométerszelvényben, a forgalmat rendőrök irányítják.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.