Őrizetben a fiatalkorú rabló
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/P%C3%A1pa%20rabl%C3%A1s.jpg?itok=tGHT6OXK)
Kortársát akarta kirabolni a 16 éves fiatal, a rendőrök elfogták.
Kortársát akarta kirabolni a 16 éves fiatal, a rendőrök elfogták.
A három rokon lopni indult, végül rablás megalapozott gyanúja miatt kerültek őrizetbe.
A gyanúsítottak több millió forintos lopási és rongálási kárt okoztak a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei mezőgazdasági cégeknek.
A Szekszárdi Rendőrkapitányságon befejezték az eljárást annak a hét helyi gyanúsítottnak az ügyében, akiket csoportos garázdaság és egyéb bűncselekmények elkövetésével gyanúsítottak meg.
A biharkeresztesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A gyanú szerint egy 50 éves férfi és 32 éves társa réz ablakpárkányokat loptak a Debreceni Nagytemplom épületéről. A helyi nyomozók elfogták és bűnügyi őrizetbe vették őket.
Az óbudai rendőrök befejezték a nyomozást az NVSZ által lebuktatott mentős ügyében.
Fogalmazott legutóbb az a 22 éves férfi, aki ellen a napokban javasoltak vádemelést a ceglédi vizsgálók. Bár a bíróság jogerősen eltiltotta a járművezetéstől, háromszor is megszegte azt – a gyanú szerint.
A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a 40 éves helyi férfit.
Szabadnapos rendőr a körzeti megbízottal közösen fogták el a betörőket.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött a 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél.
A 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél rendőrök irányítják a forgalmat.
Baleset történt a 3-as kilométerszelvényben, kerülni Bogyiszló, valamint a Palánki út irányában lehet.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Baleset történt a 109-es kilométerszelvényben, a forgalmat rendőrök irányítják.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Befejeződött a helyszínelés Parádsasvár közelében.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.