Bántalmazta a bolti eladót, nem kellett volna
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/gar%C3%A1zda2_8.jpg?itok=71teBRFD)
A rendőrök elfogták azt a 46 éves férfit, aki egy szécsényi üzletben garázdálkodott.
A rendőrök elfogták azt a 46 éves férfit, aki egy szécsényi üzletben garázdálkodott.
A KR NNI debreceni egysége a januári akciót követően ismét lesújtott a környék kábítószerterjesztői hálózatára. A nagyszabású akcióban újabb öt személyt fogott el. A banda legidősebb tagja az ablakon keresztül dobálta ki a kábítószer porciózásához szükséges eszközöket, mikor a rendőrök behatoltak lakásába. Így próbált megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól. Ad hoc terve azonban nem jött be. Őt is és társait is – elég bizonyíték alapján – gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, majd a bíróság mindegyiküket le is tartóztatta.
A fővárosi rendőrök egy XV. kerületi férfit fogtak el; lakásában és az általa bérelt fészerben is kutatást tartottak.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 20 éves balatonfüredi férfit és kezdeményezik a letartóztatását.
A Miskolc Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte a csalássorozat vizsgálatát.
A Makói Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy apátfalvi asszony ügyében, aki pénzt és gyűrűt követelve támadt egy nőre a községben.
A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 32 éves hajmáskéri nőt.
A pápai nyomozók még aznap gyanúsítottként hallgatták ki a 26 éves Győr-környéki lakost és 19 éves társát.
A berettyóújfalui rendőrök befejezték a nyomozást a halastó tulajdonosával szemben.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött a 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél.
A 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél rendőrök irányítják a forgalmat.
Baleset történt a 3-as kilométerszelvényben, kerülni Bogyiszló, valamint a Palánki út irányában lehet.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Baleset történt a 109-es kilométerszelvényben, a forgalmat rendőrök irányítják.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Befejeződött a helyszínelés Parádsasvár közelében.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Közlekedési baleset miatt félpályán halad a forgalom az M1-es autópálya 127-es kilométerszelvényében, a Budapest felé vezető oldalon.