Letartóztatva
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/DSCN8472_3_2.jpg?itok=FuaiDTcl)
A rendőrök bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság pedig letartóztatta azt a helyi férfit, aki a megalapozott gyanú szerint több bűncselekményt is elkövetett Debrecenben.
A rendőrök bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság pedig letartóztatta azt a helyi férfit, aki a megalapozott gyanú szerint több bűncselekményt is elkövetett Debrecenben.
A gárdonyi rendőrök rövid időn belül elfogták azt a pátkai férfit, aki a megalapozott gyanú szerint két pákozdi ingatlanból lopott el értékeket.
A szolnoki rendőrök a bűncselekmény bejelentésétől számított öt órán belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt. A gyanúsított tartozásra hivatkozva bántalmazott egy számára ismeretlen férfit az újszászi vasútállomáson.
A Szegedi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy fiatal ügyében, aki szivattyúkat és segédmotorkerékpárt lopott Domaszéken.
A szegedi rendőrök őrizetbe vették azt a siófoki nőt, aki az ország több megyéjében is rendszeresen lopott.
A rendőrök elfogták a férfit.
Két rablás és hat lopás került fel a nyomozás végén annak a 27 éves, jelenleg is letartóztatásban lévő férfinek a bűnlajstromára, aki ellen a napokban javasoltak vádemelést a ceglédi vizsgálók.
A hajdú-bihari felderítők égisze alatt, egy időben, 11 helyszínen ütöttek rajta egy kábítószer-kereskedő hálózaton. Az akciót minden szempontból összehangolták, biztosították és levezényelték.
Kábítószer birtoklása vétség miatt kell felelnie a 40 éves pápai asszonynak.
Hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság, rongálás… a Budapesti Rendőr-főkapitányság számos büntetőeljárást kezdeményezett a Karmelita Kolostornál történt rendbontások miatt.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőbábai fiú megtalálásához.
A bíróság letartóztatta a 26 éves férfit.
Használt könyveket szeretett volna eladni egy hirdető, cserében lesöpörték a bankszámláját.
A soproni rendőrök a pár órán belül kétszer szűrték ki a forgalomból azt a gépjárművezetőt, aki alkohol hatása alatt vezette autóját.
Késsel a kezében fenyegetőzött egy férfi Érden. Kollégáink kérnek segítséget az azonosításhoz!
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Rövid időre tévesztette szem elől lezáratlan kocsiját egy vármegyeszékhelyi férfi, ám ez is elég volt, hogy valaki kilopja belőle a telefonját. A rendőrök gyorsan reagáltak, még aznap elfogták az elkövetőt.
Egy kamion műszaki mentése miatt időszakos forgalomkorlátozás volt érvényben a 81-es számú főúton.
Szekszárdon és a Csörge-tónál tartották meg a Tolna vármegyei kutyavezetők képzését.
A nagy napi forgalmat lebonyolító Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn az az útlevél, amelynek birtokosa végül gyanúsított lett.