Rablás miatt került őrizetbe
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Kom%C3%A1romlead_63.jpg?itok=v75e4MXg)
A komáromi rendőrök egy 30 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki 670 ezer forintot vitt el a sértettől.
A komáromi rendőrök egy 30 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki 670 ezer forintot vitt el a sértettől.
A Makói Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki betört egy lakóház melléképületébe Csanádpalotán.
Néhány óra alatt elfogták a rendőrök a gyöngyösoroszi férfit.
Pár hét alatt nyolc helyre is betört egy 34 éves férfi, a sorozatot azonban hamar megszakították a jánoshalmi nyomozók.
A gyors rendőri intézkedés eredményeként sikerült egy hamis tranzakciót visszafordítani. Az Edelényi Rendőrkapitányság vagyonmegőrző tanácsaival sikeresen elkerülhetik a bajt.
Négy órán belül azonosították és elfogták a ráckevei rendőrök azt a 43 éves férfit, aki kitépte egy idős asszony nyakából a láncát. A támadó őrizetben, letartóztatását kezdeményezték.
Alig telt el két óra az elfogásáig.
A kecskeméti járőr a hajnali órákban figyelt fel két férfira: babakocsi és kerekes kuka volt náluk, ami a korai órában nem mindennapi látvány a vármegyeszékhelyen. A különös páros igazoltatásakor aztán kiderült, hogy nem sétálni indultak.
Több szegedi lakásba is betört négy férfi, akiket az egyenruhások elfogtak. Az ügyben nyomozás indult.
Elfogták és őrizetbe vették azt a 29 éves férfit, aki január óra több bűncselekményt is elkövetett, többek között fát lopott erdőkből, egyszer pedig egy autót rongált meg szamurájkarddal.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság egyenruhásai július 23-án elfogtak egy férfit, akit több hatóság is keresett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik a tolvajok felkutatásában.
Ez a csaló most nem járt sikerrel, mert a kiszemelt zalaegerszegi áldozata időben értesítette a rendőrséget és a számláját is letiltatta.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A képeken látható férfit keresik a fővárosi rendőrök.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.