Közel 120 milliós csalás, 6 gyanúsított, egy befejezett nyomozás
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/02_540.jpg?itok=4zCExPuO)
A rokonságban álló feltételezett elkövetők a legkülönfélébb indokokkal csapták be idős áldozataikat, hogy ezzel pénzt csaljanak ki tőlük.
A rokonságban álló feltételezett elkövetők a legkülönfélébb indokokkal csapták be idős áldozataikat, hogy ezzel pénzt csaljanak ki tőlük.
Összesen 12 rendbeli bűncselekmény miatt javasolnak vádemelést a bicskei rendőrök.
A gyanú szerint a 32 éves férfi a Nógrád vármegyében megrendezett fesztiválra nemcsak bulizás, hanem kábítószer-terjesztés céljából is érkezett.
A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
A szolnoki nyomozók elfogták azt az agresszív gyanúsítottat, akinek letartóztatásáról a mai napon döntött a bíróság.
A zalai rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetéséhez használt gépkocsit, a szeghalmi kollégák pedig elfogták az egyik elkövetőt.
A veszprémi rendőrök előállították a 24 éves férfit.
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyt egy 27 éves Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei férfival szemben folytatott.
Menet közben ugrott ki a sofőr abból a kocsiból, amiben 12 illegális migráns utazott. A készenléti rendőrök a cseh járőrökkel közösen pár méteren belül elfogták a menekülő embercsempészt. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított vele szemben, míg a szír utasokat a rendőrök visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Két napon belül két betörést követett el egy férfi Oroszlányban. Az első eset után szabadon távozhatott a rendőrségről, a másodikat követően viszont őrizetbe vették.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A képeken látható férfit keresik a fővárosi rendőrök.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást, mivel egy belvárosi fodrászszalonból éjszaka eltűnt egy tucat hajvágó gép.
Húsz sértettet vertek át online csalók Vas vármegyében. A Szombathelyi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.