Rablás miatt kattant a bilincs
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/N3296436.jpg?itok=wA8I_zkX)
A nyírbátori rendőrök három órán belül elfogták a tetteseket.
A nyírbátori rendőrök három órán belül elfogták a tetteseket.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 36 éves férfit.
A dabasi nyomozók 48 óra alatt elfogtak két gépkocsitolvajt, és megtérítettek 15,5 millió forintot. A gyanúsítottakat azóta letartóztatta a bíróság.
Barátja családját lopta meg egy 19 éves fiatalember Okányban. Tette nem marad büntetlenül, a rendőrség vádemelést javasol ellene.
A 20 és 24 éves helyi lakosokat gyanúsítottként hallgatták ki.
Egy nő egy autót rongált meg úgy, hogy a sértett közben az utastérben tartózkodott. A dorogi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A monori egységek a NAV munkatársaival kiegészülve toppantak be egy illegális adás-vétel helyszínére. Több millió forintos dohányáru és kábítószerrel összefüggő bűncselekmény bizonyítékai vándoroltak a bűnjelraktárba.
A kaposvári rendőrök befejezték a nyomozást.
A zuglói rendőrök Budapest több kerületében három feltételezett kábítószer-kereskedőre, két családtagjukra és egy drogfutárra csaptak le.
A szolnoki nyomozók egy lopás helyszínén kábítószergyanús növényre utaló szagra lettek figyelmesek. A helyiségben több tő cserepes kendert, valamint szárított növényi származékot találtak.
A ráckevei rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta azt a 21 éves férfit, aki rövid idő leforgása alatt 16 helyre tört be.
A 16 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.