Felelnie kell a bántalmazónak
Egy agresszív férfi bántalmazott egy másik férfit Szegeden. Az ügyben nyomozás indult.
Egy agresszív férfi bántalmazott egy másik férfit Szegeden. Az ügyben nyomozás indult.
A fővárosi rendőrök vetettek véget egy vezetéstől eltiltott sofőr ámokfutásának, aki elhajtott a helyszínről, miután elütött egy kerékpárost.
A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók őrizetbe vették a 28 éves román gyanúsítottat.
Nyomozás indult annak a férfinak az ügyében, aki kocsit lopott Szegeden.
Élettársát ölte meg egy férfi a megalapozott gyanú szerint tavaly áprilisban a XIV. kerületben, miközben a nő kisfia is a lakásban volt. A gyilkosság után az elkövető egy szuperhős filmre ült be az anyjával, a budapesti nyomozók a moziban fogták el. Az eljárást most fejezték be.
A nyomozók tíz vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják a 30 éves helyi férfit.
A kalocsai rendőrök jelenleg három lopással gyanúsítanak egy 25 éves miskei lakost. A férfi a nyomozók szerint bűncselekményekből tartja el magát, így várhatóan további ügyeket tudnak hozzá kötni.
Egy oroszlányi férfi éppen az utcán sétált két bőrönddel, amikor a rendőrök megállították őt. Az átvizsgálás során lopott tárgyak kerültek elő.
A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint Borsodnádasdon megölt egy nőt az otthonában.
A jászsági rendőrök hétrendbeli vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt őrizetbe vettek egy fiatalkorút, akit egy jogtalanul használt gépkocsival okozott közlekedési baleset után fogtak el.
A 16 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.