Csalás miatt felelhet
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/bilincs%20%C3%A9s%20karjelv%C3%A9ny-lead%20j%C3%B3_6.jpg?itok=qcnNONYF)
A győri rendőrök egy 39 éves nő ellen folytatták le a büntetőeljárást.
A győri rendőrök egy 39 éves nő ellen folytatták le a büntetőeljárást.
Az oroszlányi rendőrök elfogták azt a két 19 éves férfit, akik megfenyegették a sértetteket, hogy az értékeiket adják át nekik, amit azok meg is tettek. A két elkövetőt alig fél nap alatt elfogták és őrizetbe vették.
Az elkövető tudta, hogy a sértett nem tartózkodik otthon. Megtalálta a pénzt a lakásban, és elfogásáig el is költötte.
Nyomozás indult annak a férfinak az ügyében, aki egymást követően többször is lopott Hódmezővásárhelyen.
Egy idős asszony könnyelműségét használta ki egy 37 éves tolvaj.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték három betörő letartóztatását.
Betört egy kirakatot és több ruhát ellopott az a férfi, aki hiába menekült a kecskeméti járőrök elől, perceken belül elfogták.
Az egyik nyíregyházi templomban dűtött-borított a 28 éves gyanúsított.
Szabadidős rendőr fogta el azt az egri férfit, aki több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.
Egy 35 éves férfi kifosztotta ismerősét, majd átkutatta a házát. Annyi ideje sem maradt, hogy hazaérjen, a tiszacsegei járőrök elfogták. A szemfüles szomszédok értesítették a rendőrséget.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.