Bűnügyek

Templomból loptak, elfogták őket a rendőrök

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kétszer vett ki pénzt egy templom perselyeiből egy férfi Békésen. Az első alkalommal két ismerősével követte el a bűncselekményt, majd másodszor egyedül tört fel egy perselyt.

Letartóztatták az esztergomi rablót

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság elrendelte annak a 22 éves békési lakosnak a letartóztatását, aki egy idős férfit megütött, majd az értékeit elvette.

Bilincsben a kerékpártolvaj

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pilisvörösvári rendőrök elfogták azt a 47 éves budapesti férfit, aki az elmúlt időszakban három bringát is elkötött Solymáron.

Emberölés kísérlet Bátonyterenyén

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád megyei rendőrök 15 percen belül elfogták azt a férfit, aki a város belterületén egy késsel többször megszúrta nőismerősét.

Brutális családi biznisz: mindhármukat elfogták a nyomozók

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Az emberkereskedelemmel is gyanúsított férfi brutálisan megverte áldozatait. Az egyik nőt hosszabbítókábellel megostorozta, egy kiskorú lánynak pedig több csontját is eltörte, és úgy dolgoztatta; neki végül egy kuncsaft segített megszökni.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam