Bűnügyek

Őrizetben az embercsempész

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Illegális migránsokat fogtak a rendőrök Tolna megyében, a magyar sofőr ellen embercsempészés miatt indult eljárás.

Őrizetben az ongai rabló

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Ongán kirabolt egy 14 éves fiút.

Három helyszín, három elfogás

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

2020. június 3-án három helyszínen tartottak akciót a kiskunhalasi és kiskunmajsai rendőrök.

Egy hét telt el, újra besurrant, ezúttal is elfogták a rendőrök

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 17 éves szekszárdi fiút egy hete fogták el az egyenruhások, mert csaknem egymillió forintnyi készpénzzel és aranyékszerekkel a zsebében sétált. Most ismét lopott, de az egyenruhások rövid időn belül elfogták. Az ellopott telefont már vissza is adták a jogos tulajdonosának.

Rendőrkézen a sárrétudvari tolvajok

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két férfi kacsákat, tyúkot, benzines kannát és kukoricát is lopott. Útközben szétszórták a takarmányt, így nem sokáig örülhettek a zsákmánynak - rendőrök még aznap elfogták őket.

Védett papagájt akart eladni

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nemzetközi oltalom alatt álló papagájt hirdetett egy bajai férfi.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam