Bűnügyek

Rablás egy drogériában

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi rendőrök rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették a 23 éves nőt.

Ellopták a nyertes szelvényeket

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi nyomozók elfogták az elkövetőket, akik a gyanú szerint a sértett szobájából ellopott szerencsejáték szelvényeket beváltották, és a pénzt egymás között szétosztották.

Kitalált történet

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem rabolták el, nem tartották fogva a 15 éves érdi lányt.

Rongált és lopott – a nyomozók őrizetbe vették

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított nem volt ismeretlen a kecskeméti rendőrök előtt, mivel korábban több eljárást is folytattak vele szemben tulajdon elleni bűncselekmények elkövetése miatt.

Szóváltásból garázdaság

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három embert hallgattak ki gyanúsítottként a bátonyterenyei nyomozók, egy 35 éves férfit őrizetbe vettek.

Letartóztatásban a török embercsempész

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 32 éves férfinak, aki öt illegális migránst akart Nyugat-Európába csempészni, azonban az M9-es autóúton elfogták a rendőrök.

Embercsempész rendőrkézen

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy olasz járművezetőt fogtak el a soproni rendőrök, aki egy migránst akart Ausztriába szállítani.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam