Megharapta, hogy megléphessen
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Bacs_bilincs.jpg?itok=j32mwCbB)
A kiskunfélegyházi nyomozók lezárták a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki mindösszesen pár samponért rabolt.
A kiskunfélegyházi nyomozók lezárták a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki mindösszesen pár samponért rabolt.
Az encsi rendőrök elfogták a szentistvánbaksai betörések elkövetőit.
A salgótarjáni nyomozók egy ruhásszekrényben találták meg azt a férfit, aki a felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt újabb bűncselekményt követett el.
A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 23 éves nőt.
A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki az 50 éves férfit és 42 éves élettársát.
A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy ittas járművezetővel szemben indított eljárás vizsgálatát.
Elektromos kerékpárral vesztegettek meg egy orvost a budapesti rendőrök gyanúja szerint. A nyomozást most fejezték be.
A KR NNI nyomozói és a hajdú-bihari rendőrök összehangolt akcióban fogták el a múlt héten azt az egyeki és tiszacsegei férfit, akik a gyanú szerint részt vettek illegális migránsok rendszeres Nyugat-Európába szállításában.
A nyomozók 16 rendbeli lopással gyanúsítanak egy férfit, aki a rendőrségi fogdában várja a bíróság döntését letartóztatásáról.
A szegedi rendőrök elfogtak két grúz férfit, akik a gyanú szerint több lakásbetörést követtek el az egész ország területén.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.