Bűnügyek

Felfegyverkezve garázdálkodtak – elfogták őket a járőrök

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bajai rendőrök őrizetbe vettek egy román állampolgárt, aki késsel akart nyomatékot adni a szavainak egy veszekedés során. Szabadlábon védekező társát gyanúsítottként hallgatták ki.

Rablás miatt őrizetben

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök pár órán belül elfogták azt a 19 éves helyi férfit, aki kirabolt egy másik férfit Pécsett.

Felszállás közben zuhant le

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy siklórepülő zuhant le két utasával Miskolcon. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Tárolóból loptak

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szerszámokat, festékeket és ruhákat lopott a két elkövető, akiket a tatabányai rendőrök gyanúsítottként kihallgattak.

Lezárt akta: droggal kereskedett

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a vajszlói férfinak az ügyében, akinek a gépkocsijában, illetve a lakásán több mint 3 kilogramm kábítószert találtak.

Lezárt akta: lefülelték a nyomozók az autópályák tolvaj bandáját

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai két évig tartó nyomozás során, megyéken átívelő bűncselekmény-sorozat végére tettek pontot a napokban. A gyanúsítottak ellen vádemelést javasolnak.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam