Rács mögé került a körözött férfi
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/2023%20lead_12.jpg?itok=6z96xx-c)
A pásztói nyomozók lopás miatt körözték azt a férfit, akit Kállón több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.
A pásztói nyomozók lopás miatt körözték azt a férfit, akit Kállón több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.
A budapesti és a monori rendőrök egy 52 éves férfit fogtak el, aki nem kezdte meg a lopás és emberrablás miatt kiszabott fegyház- és börtönbüntetését.
Egy férfi bántalmazta nagycsécsi otthonukban élettársát, aki a helyszínen elhunyt. A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt.
Egy szigetszentmiklósi ékszerüzlet kirablását akadályozták meg a Pest vármegyei zsaruk. Tetten értek és őrizetbe vettek két férfit.
Elfogtak a kecskeméti rendőrök egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint kukával törte be egy bolt kirakatát, majd közel két tucat órát tulajdonított el.
A szegedi rendőrök előállították azt a helybéli férfit, aki bűncselekmények egész sorát követte el néhány óra alatt.
Profinak hitte magát a tiszanánai férfi, de hamar elkaptuk.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, akit több mint 200 ezer forint értékben lopott kábeleket a városban.
A rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a parasznyai férfit, aki egy késsel oltotta ki a sógora életét.
A biznisz nem állhat le.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.