Lezárt ügy: orvosi rendelőben lopott
Az egri férfit négy óra alatt elfogták a rendőrök.
Az egri férfit négy óra alatt elfogták a rendőrök.
Fakaróval ütötte ismerősét Salgótarjánban, az utcán egy férfi.
A nyíregyházi nyomozók őrizetbe vették a gyanúsítottat.
A gyanú szerint a két férfi előbb csak veszekedni kezdett, fizetés után azonban össze is verekedtek. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bíróság elé állítási javaslattal fejezte be a 31 éves szerb férfival szemben folytatott büntetőeljárást.
A 26 éves férfit a rendőrök őrizetbe vették.
A budapesti nyomozók a lopással gyanúsítható férfit elfogták, az eljárás során közel 100 autóalkatrészt is lefoglaltak.
A rendőrök bűncselekmény gyanúja miatt indítottak nyomozást.
Az adonyi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A 25 éves budapesti férfi álnéven hozott létre több száz e-mail-címet, és az így megszerzett képeket rendszerezve tárolta számítógépén.
A szekszárdi rendőrök két óra alatt kétszer fogták el azt a Decsen élő férfit, akit a bíróság több évre eltiltott a vezetéstől. Ráadásul olyan autóval, ami műszaki szempontból alkalmatlan volt a közlekedésre.
El akart bújni a járőr elől, de végül a kezén kattant a bilincs.
A rendőrök jelenleg is keresik a 17 éves fiút.
A soproni rendőrök befejezték egy helyi drogdílerrel szemben folytatott nyomozásukat.
Cserébe csak a személyes és banki adatainkat kérik a csalók.
Egy jászárokszállási férfi szinte utazott azokra az autókra, amikben a tulajdonos benne hagyta az indítókulcsot. Őrizet lett a vége.
Forró vizes aknába esett egy nő tavaly augusztusban az egyik békéscsabai gyárban, majd öt nappal később meghalt. A nyílás tetejét az egyik gépkezelő vette le. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
Továbbra is az egyik leggyakoribb csalási módszer, hogy a meghirdetett termékek az előleg vagy a teljes vételár elutalása után nem érkeznek meg a vevőhöz.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Álrendőrként károsított meg egy nyékládházi sértettet közel 40 millió forinttal egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.