A telefonja állította meg a légpuskagolyót
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/l%C3%A9g1.jpg?itok=PvJONeIe)
A gyanú szerint két férfi egy korábbi nézeteltérését akarta rendezni, azonban a vita közben előkerült egy légpuska is. A hajdúnánási rendőrök befejezték a nyomozást.
A gyanú szerint két férfi egy korábbi nézeteltérését akarta rendezni, azonban a vita közben előkerült egy légpuska is. A hajdúnánási rendőrök befejezték a nyomozást.
A kiskunhalasi rendőrök őrizetbe vették a jelenleg hét bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit.
A rendőrök őrizetbe vették azt a négy férfit, akik a gyanú szerint egy hónap alatt több mint tíz személygépkocsi katalizátorát lopták el.
A budapesti rendőrök több kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak a kilométerekkel távolabb megállásra kényszerített férfi kocsijában.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság speciális nyomozócsoportja az unokázós bűncselekményeket elkövető bűnszervezet 82 tagját fogta el, a bűncselekmények száma a csoport megalakulása óta a harmadára csökkent.
A tolvaj összesen hat kaposvári boltba tört be.
A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint ellopott egy autót Püspökladányban.
A nyomozás eredményeként a rendőrök elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolt egy dohányboltot Ózdon.
A Fejér megyei rendőrök huszonegy személlyel szemben javasolnak vádemelést. Közülük két férfi letartóztatásba került.
Lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Véget ért a délután felborult kamion műszaki mentése is.
Egy járműszerelvény pótkocsija felborult a 3-as kilométerszelvény közelében Dunaföldvár térségében.
Spanyol hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Kiszombor közúti-határátkelőhelyen.
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személy azonosításához.
A kaposvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 14 éves lány eltűnésének ügyében.
A rendőrök két órán belül azonosították és elfogták azt a betörőbandát, akik Lothárdon és Szalántán is próbálkoztak, azonban nem jártak sikerrel.
Véget ért a kora reggel történt baleset helyszínén a rendőri intézkedés.
A Nagykanizsai rendőrök befejeztek egy kábítószer-kereskedő férfi ellen folytatott eljárást.
A vízen közlekedők esetében is tilalmazott az alkoholfogyasztás a vezetés megkezdése előtt és alatt.
Egy idős nő terjesztett új pszichoaktív anyagot Szegeden.