A rendőrök elfogták az autókerék-tolvajt
A helyi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 38 éves oroszlányi férfit, aki egy parkoló autó kerekeit szerelte le.
A helyi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 38 éves oroszlányi férfit, aki egy parkoló autó kerekeit szerelte le.
Egy 50 éves helyi férfit állítottak elő a rendőrök.
A gyöngyösi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a recski fiatalt.
Egy nap alatt elfogták a kecskeméti rendőrök azt a nagykőrösi lakost, aki kirabolt egy 76 éves férfit. Az ügy vizsgálatát a nyomozók befejezték.
Egy gyanús sérülés vezette a VII. kerületi nyomozókat a párját prostitúcióra kényszerítő férfihez.
A megalapozott gyanú szerint több, mint 28 gépkocsit lopott el a két zalaegerszegi férfi.
Otthonában fogták el a 36 éves boconádi férfit.
A rendőrök Várpalota külterületén fogták el az 51 éves férfit.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 44 éves tamási férfival és 17 éves fiával szemben folytattak személyi szabadság megsértése, zaklatás és más bűncselekmények elkövetése miatt.
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 41 éves budapesti gépjárművezetőt és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Véget ért a délután felborult kamion műszaki mentése is.
Egy járműszerelvény pótkocsija felborult a 3-as kilométerszelvény közelében Dunaföldvár térségében.
Spanyol hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Kiszombor közúti-határátkelőhelyen.
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személy azonosításához.
A kaposvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 14 éves lány eltűnésének ügyében.
A rendőrök két órán belül azonosították és elfogták azt a betörőbandát, akik Lothárdon és Szalántán is próbálkoztak, azonban nem jártak sikerrel.
Véget ért a kora reggel történt baleset helyszínén a rendőri intézkedés.
A Nagykanizsai rendőrök befejeztek egy kábítószer-kereskedő férfi ellen folytatott eljárást.
A vízen közlekedők esetében is tilalmazott az alkoholfogyasztás a vezetés megkezdése előtt és alatt.
Egy idős nő terjesztett új pszichoaktív anyagot Szegeden.