Lezárt akta – Bódult állapotban vezetett és veszélyeztette a közlekedés biztonságát
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/%C3%A1thajtott%20a%20soromp%C3%B3n.jpg?itok=OT8kYNaj)
A törökszentmiklósi rendőrök befejezték a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki áthajtott a tiszatenyői vasúti átkelő zárt sorompóján.
A törökszentmiklósi rendőrök befejezték a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki áthajtott a tiszatenyői vasúti átkelő zárt sorompóján.
A nyomozás adatai szerint két férfi tört az idős asszony életére Hegymegen.
Aligátorteknős, krokodil és kígyó – több, engedélyhez kötött veszélyes állat is előkerült abból a házból, amihez egy bejelentés alapján vonultak ki a rendőrök, fő csapásirányként kábítószert kerestek. Nem csak azt találtak.
Tehergépkocsiból tulajdonított el övtáskát Bátonyterenyén egy 31 éves férfi.
A hatvani rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A hajdúnánási rendőrök hat nap alatt azonosították és elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint nagy értékű szerszámkészleteket lopott. A sértett hiánytalanul kapta vissza az eltulajdonított tárgyait a nyomozóktól.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai két nap alatt lezárták a nyomozást.
Három bűncselekmény miatt folytattak nyomozást a Bács-Kiskun megyei rendőrök. Az ügyet lezárták, és az iratokat átadták a főügyészségnek.
A tettes egy szál cigarettát akart szerezni a sértettől, de mivel ő nem adott, ezért rátámadt. A tatai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Pest megyei rendőrök a férfit elfogása után mintavételre orvoshoz vitték; a vizsgálatot végző orvos súlyos ittasságot állapított meg.
Egy járműszerelvény pótkocsija felborult a 3-as kilométerszelvény közelében Dunaföldvár térségében.
Spanyol hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Kiszombor közúti-határátkelőhelyen.
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személy azonosításához.
A kaposvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 14 éves lány eltűnésének ügyében.
A rendőrök két órán belül azonosították és elfogták azt a betörőbandát, akik Lothárdon és Szalántán is próbálkoztak, azonban nem jártak sikerrel.
Véget ért a kora reggel történt baleset helyszínén a rendőri intézkedés.
A Nagykanizsai rendőrök befejeztek egy kábítószer-kereskedő férfi ellen folytatott eljárást.
A vízen közlekedők esetében is tilalmazott az alkoholfogyasztás a vezetés megkezdése előtt és alatt.
Egy idős nő terjesztett új pszichoaktív anyagot Szegeden.
Lopott és kábítószert is árult egy 50 éves férfi az elmúlt időszakban. A váci rendőrök véget vetettek bűnös ténykedésének.