Bővített gyanúsítotti kör
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/d%C3%A9zsma2.jpg?itok=N8Jkfk3c)
Közel nyolc százlábúra való cipőt és orvosi kötszert is lopott a gyanú szerint az a vagonokat dézsmáló csapat, amelynek több tagját a napokban fogták el a ceglédi nyomozók.
Közel nyolc százlábúra való cipőt és orvosi kötszert is lopott a gyanú szerint az a vagonokat dézsmáló csapat, amelynek több tagját a napokban fogták el a ceglédi nyomozók.
A feltételezett elkövető is megsérült, egy váci kórházban fogták el a rendőrök.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A 19 éves ipolytarnóci lakost elfogták és őrizetbe vették a salgótarjáni nyomozók.
A budapesti nyomozók gyanúja szerint fenyegette és verte az asszonyt, minden keresetét elvette tőle.
A 29 éves etei férfi az ismerőse tárcájából a pénzt ellopta. A kisbéri nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát a tettes ellen.
Több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt kell felelniük.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot abban az ügyében, amelyben az eljárás adatai szerint három férfi több mint kettőezer-ötszáz kilogramm rézkábelt tulajdonított el.
A fiatalok Bátaszék különböző helyszínein graffiti feliratokat helyeztek el festékszóró spray-vel.
A rendőrök hat főt hallgattak ki gyanúsítottként új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetése miatt.
Egy járműszerelvény pótkocsija felborult a 3-as kilométerszelvény közelében Dunaföldvár térségében.
Spanyol hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Kiszombor közúti-határátkelőhelyen.
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személy azonosításához.
A kaposvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 14 éves lány eltűnésének ügyében.
A rendőrök két órán belül azonosították és elfogták azt a betörőbandát, akik Lothárdon és Szalántán is próbálkoztak, azonban nem jártak sikerrel.
Véget ért a kora reggel történt baleset helyszínén a rendőri intézkedés.
A Nagykanizsai rendőrök befejeztek egy kábítószer-kereskedő férfi ellen folytatott eljárást.
A vízen közlekedők esetében is tilalmazott az alkoholfogyasztás a vezetés megkezdése előtt és alatt.
Egy idős nő terjesztett új pszichoaktív anyagot Szegeden.
Lopott és kábítószert is árult egy 50 éves férfi az elmúlt időszakban. A váci rendőrök véget vetettek bűnös ténykedésének.