Ellopott egy pénztárcát, a rendőrök másnap elfogták
A fiatal fiú egy boltban felejtett pénztárcát tulajdonított el. A debreceni körzeti megbízottak egy nap alatt kézre kerítették.
A fiatal fiú egy boltban felejtett pénztárcát tulajdonított el. A debreceni körzeti megbízottak egy nap alatt kézre kerítették.
Volt, hogy a szekrényből elvitt kulccsal a sértett lakásába is bejutott a tettes.
Összehangolt akció keretében sikerült felszámolni a Nagykőrös külterületén szervezett állatviadalokat.
A rendőrök két kadarkúti férfival szemben indítottak eljárást.
A XXI. kerületi rendőrök befejezték a nyomozást.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai újabb kábítószer-kereskedőket fogtak el, ezúttal Paks közelében. A dílerek a Baranya megyei Mohácsról érkeztek.
Több száz adag drogot találtak a feltételezett kábítószer-kereskedőnél Újpalotán.
A lopás kísérletével gyanúsított férfit őrizetbe vették.
A két 30 éves férfi egy eszközt a helyszínen összetört, két másikat magával vitt a salgótarjáni üzletből.
A gyanúsított feladata az volt, hogy az idős sértettektől átvegye a kicsalt pénzt. A debreceni nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
Egy járműszerelvény pótkocsija felborult a 3-as kilométerszelvény közelében Dunaföldvár térségében.
Spanyol hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Kiszombor közúti-határátkelőhelyen.
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személy azonosításához.
A kaposvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 14 éves lány eltűnésének ügyében.
A rendőrök két órán belül azonosították és elfogták azt a betörőbandát, akik Lothárdon és Szalántán is próbálkoztak, azonban nem jártak sikerrel.
Véget ért a kora reggel történt baleset helyszínén a rendőri intézkedés.
A Nagykanizsai rendőrök befejeztek egy kábítószer-kereskedő férfi ellen folytatott eljárást.
A vízen közlekedők esetében is tilalmazott az alkoholfogyasztás a vezetés megkezdése előtt és alatt.
Egy idős nő terjesztett új pszichoaktív anyagot Szegeden.
Lopott és kábítószert is árult egy 50 éves férfi az elmúlt időszakban. A váci rendőrök véget vetettek bűnös ténykedésének.